Vietnami jegeskávé receptje
A helyzet fokozódik, egyre melegebb van, egyre nagyobb a kánikula, ráadásul magas a páratartalom. Ilyenkor kiváltképpen jólesik egy pohár hideg finom frissítő ital. Mint amilyen a jegeskávé.
Ezúttal az általunk ismert és a Vietnami jegeskávé receptet adjuk közre, valamint hozzá némi infóadalékot:
A távol-kelti ország sűrített tejjel készülő jeges kávéitala még a gyarmatosítás korából ered. Ma a fiatal városiak egyik kedvenc finomsága.
Akkoriban, még jóval az ország függetlenné válása előtt, Vietnamban tej helyett rendszerint édes sűrített tejet használtak - az előbbi ugyanis a rendkívüli forróságban gyorsan megromlott. A sűrített tejjel tálalt jegeskávét főként a gyarmatosító uralkodó réteg fogyasztotta, az ugyanis frissítően hűvös volt, ízében pedig egyesült a kávé füstös íze a tej édességével.
Ahogy telt az idő, úgy terjedt el ez a felszolgálási mód. Ma a vietnami kávé annak sötét, kesernyés ízéről ismert, amit a sűrített tejtermészetes édessége jól ellensúlyoz. A jeges Ca Phe - e szót, meglepő módon Ka-féj-nak, vagy egyszerűen kávénak mondják - egész Vietnamban ismert ital.
Hagyományosan a Vietnami kávét egy sor ismert különleges szűrő, a phin (fin) segítségével készítik. Ez a csésze tetejére kerül, s belőle csordogál ki a frissen főtt kávé. Ha nincs kéznél a tradicionális, fémből készült vietnami szűrő, akár egy jó eszpresszó is képezheti az ital alapját.
Hozzávalók:
- 20 g (3 púpozott teáskanálnyi) finomra őrölt kávé
- 30 ml sűrített tej
- Jég
1. lépés - Csak édesen!
Öntsük a sűrített tejet egy pohárba és tegyük bele a jégkockát.
2. Lépés - A kávé elkészítése
Tegyük a phint a pohár tetejére és kanalazzuk bele a finomra őrölt kávét. Áztassuk át kissé az őrleményt forrásban lévő vízzel és hagyjuk állni 10 másodpercig, mielőtt többi vizet ráöntjük úgy, hogy az egészen a perem alattig érjen. Várjuk meg, amíg a víz lecvsöpög a csészébe. Maga a kávé 2-5 perc alatt elkészül. Ha presszókávét használunk, egyszerűen főzzük azt le és öntsük a jég és a sűrített tej tetejére.
3. lépés - Keverés
Határozott mozdulattal keverjük meg, hogy a jég felolvadjon és az erős kávé a tejjel összeelegyedjen.
Tipp - A keserűbb jobb!
Ha nem áll rendelkezésre Vietnami kávé, használjunk testes ízű, sötétre pörkölt változatot! A sűrített tej intenzív édessége mellé ugyanis erőteljes, keserű ízspektrumú anyagra van szükség.